"A csalás alapvető módon táplálja a szervezett bűnözés terjedését az Egyesült Királyságban."
Egy amerikai kincstári tanácsadó szerint "az elmúlt évben a globális internetes bűnözés több haszonra tett szert, mint a kábítószer-kereskedelem"
"A biztosítók, bankok, kormányzati szervek és hivatalok által jelentett csalások összege a becslések szerint 2004-ben 15,8 milliárd Fontra rúgnak.
A cégek elleni kémkedések, a gyermekpornográfia, a tőzsdei manipulációk, az adathalászat és a szerzői jogok elleni bűncselekmények több kárt okoznak, mint az illegális kábítószerrel folytatott üzletelések." :-o
A listához sorolhatók még a bankkártyás és a mobil tranzakciók is.
Ezek alapján joggal kezdünk el aggódni, az informatikai biztosnágunkért...
"Bruce Schneier többször hangoztatott elve szerint a bűnözés mindig arra mozdul, ahol van keresnivalója, tehát egy szigorítás az egyik oldalon csak áttolja a bűnözést egy másikra. Ez igaz földrajzi területekre vagy cégekre is, tehát ha egy régióban egy adott csalástípus nem működik már (pl. SMS-ben érkező kód esetén hajtják végre a tranzakciót a bankok, így nem elég a web-bank hozzáférést megszerezni a csalóknak), akkor a csalók olyan területre lépnek tovább, ahol ez nem követelmény. Ha már mindenhol követelmény lesz, akkor arra fektetik a hangsúlyt, hogyan lehet az ilyen SMS forgalmat eltéríteni a felhasználó elől, ha a nevében akarnak tranzakciót végrehajtani. Legvégső esetben marad a személy kényszerítése, hogy hajtsa végre a tranzakciót, tehát a cél marad, az eszközök változnak."
Előttünk a boldog, szép jövő: bekopogtantak fekete ruhás emberek az ajtódon, kicsavarják a kezed (jó ha beléd nem lőnek) és azt mondják, na akkor most utalunk a netbankodból egy kajmán-szigeteki számlára.
Remélem a jó oldal találni fog megoldást. Pár év múlva meglátjuk...
A bankkartya.hu nyomán
Forrás: Bruce Schneier havi hírlevele - decemberi szám
Eredeti (teljes) angol cikkek:
http://news.bbc.co.uk/2/hi/business/4463132.stm
http://www.channelregister.co.uk/2005/11/29/cybercrime

Láttad már? Forex
Rég írtam ide, akkor ismertettem egy spec. szótárat. Érdeklődve fogadtad -legalábbis megköszönted-, így
most megkérdezném tőled, hogy devizatőzsde érdekel téged?
Tőzsde manipuláció?
Már megbocsi, de nem csak az Internet ludas a tőzsdei
manipulációban. Amúgy meg annó a Fidesz is ezzel az
eszközzel élt . . . most akkor maffiák? ;) Amúgy meg
csak azt lehet átverni aki hagyja magát. Ilyen alapon
akkor maga a TV is maffia központ, hiszen hihetetlen,
hogy mennyi hazugságok vannak benne. A tőzsde hasznos
dolog, csak okosan kell felhasználni.
Tőzsde lexikon
Ha valakit érdekel . . .
Nem csak az internet
és nem csak a tőzsdéről van szó, az csak egy kis szeletkéje. De gondolj bele mi lenne, ha minden országban egy-két spammer elkezdene tőzsdei vagy banki álhíreket küldözgetni tömegesen.... A Fideszről nem nyilatkozom. ;-)
A tőzsde azoknak hasznos akiknek hasznot hoz. :) Kösz a linket.
Post new comment